A Program

2010.02.01. 01:22

Új Magyar Népköztársaságot!

Húsz évvel a rendszerváltás után ki kell mondani, hogy Magyarország a kapitalista demokrácia vesztese. A magyar néplélek igénye a rend, a fegyelem és a létbiztonság, amit az előző rendszer néhány szabadságjog árán kielégített.

Tennünk kell hát egy lépést hátra, hogy előre jussunk.

A történelmi példából azonban okulnunk kell, s levonni azt a tanulságot, melyet a világ vezető közgazdászai már számtalanszor elmondtak: a szocialista gazdasági berendezkedés önmagában nem fenntartható. Az Új Magyar Népköztársaságot! program azonban megoldást kínál erre a kínos, a rendszert alapjaiban érintő problémára.

A média köztudottan a reklámbevételekből él meg, s ez egyre inkább igaz az internetes tartalmakra is. Egy reklám annál többet ér, minél többen nézik az adott csatornát. Elképzelhető tehát egy akkora nézettségű műsor, aminek a bevételei kipótolnák azt, amire a gazdaság magától nem képes.

Ezért kell Magyarországot egy interneten követhető diktatúrává, egy szocialista skanzenné alakítanunk.

1. Állítsuk vissza Magyarország határai mentén a vasfüggönyt, megszüntetve a szabad határátkelést.
2. Államosítsuk a médiát, erősítsük meg a titkosszolgálatot.
3. A lakosságot kamerákkal meg kell figyelni, poloskákkal le kell hallgatni, besúgókkal kell figyeltetni, 24/7.
4. Létre kell hozni egy központi bizottságot azzal a céllal, hogy az ország legérdekesebb történéseit összevágják és műsorszerűen összeállítsák.
5. Fel kell állítani egy több nyelven elérhető weboldalt, amin keresztül bárki megfigyelheti az Új Magyar Népköztársaság mindennapjait.
6. Az államforma: diktatúra. A vélemény- és sajtószabadság, a választójog törlésre kerül, szoros állami kontrollal és cenzúrával minden téren.
7. Amennyiben magától nem alakul ki egy reakciós mozgalom, úgy azt meg kell szervezni, majd vérbe kell fojtani.
8. Rendszeresen vegzálni kell a lakosságot.
9. Szerződéseket kell kötni nemzetközi nagyvállalatokkal, bizonyos területek sugárzási jogát pedig kizárólagos módon értékesíteni.
10. A nemzetközi egyezményeket rendszeresen fel kell rúgni, mihamarabb atomfegyver fejlesztésébe kell fogni, s más, a nagypolitikában fajsúlyos cselekedetekkel kell nézettséget generálni.
11. Szövetséget kell kialakítanunk olyan haladó országokkal, mint Kína, Észak-Korea, Kuba és Irán.

A diktatúrák minden rezdülésére világszerte felfigyelnek.
Ez a figyelem átváltható rengeteg pénzzé.
Hazánk atomhatalommá válásához a személyi szabadság igazán csekély ár.

A bejegyzés trackback címe:

https://nepkoztarsasagot.blog.hu/api/trackback/id/tr711718538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

realcarlos 2010.02.01. 09:05:26

Jaj.
Érdekes egy blog lesz :)

klikk ide · http://www.ejatekok.com/ 2010.02.01. 09:07:33

Bangó Margit mondja a legszebben :)

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2010.02.01. 09:11:07

Kínával azért nem viccelnék ;)

Plumper 2010.02.01. 09:11:21

tovább: üzenjünk hadat az USA-nak.

Közöd?? (törölt) 2010.02.01. 09:11:30

"A történelmi példából azonban okulnunk kell, s levonni azt a tanulságot, melyet a világ vezető közgazdászai már számtalanszor elmondtak: a szocialista gazdasági berendezkedés önmagában nem fenntartható."

Ezt nyilván kínában is mondogatják, elvégre a kínai embereknek is kell röhögniük valamin.

Katz 2010.02.01. 10:14:13

@Közöd??: aha, a vidéki Kína totális elszegényedése, az éhbérért dolgoztatás, ugyanakkor egy elképesztően gazdag és korrupt elit kialakulás egybevág a kommunista eszmékkel...

Kína egy álságos komcsi ország, ha igazi elvhű elvtársakat akarsz látni, Észak-Korea a te országod.

A cikkhez meg: csak akkor támogatom, ha minket innen az osztrák határtól a Hortobágyba deportálnak...persze a marhavagonokban is lennének kamerák, és smsben lehetne szavazniuk a nyugati tévénézőknek, hogy ki kapjon egy pohár vizet.

endre69 2010.02.01. 10:14:51

@Plumper: nemcsak USA-nak, hanem Kínának is, Oroszországnak is, a NATO-nak is, és az EU-nak is.Bombázni Washingtont, atombomba Pekingre, "Raid over Moscow".

nevetőharmadik 2010.02.01. 10:27:24

Ez... zseniális. De inkább halj meg :D

Ленина · http://szanalmas.hu 2010.02.01. 10:35:53

ÓÓÓhh végre egy hely, ahol otthon érezhetem magam :)

punci01 2010.02.01. 10:42:40

ez így totális faszság. amekkorát a gazdaság veszítene, annyit nem hozna a nézettség. ezért az ésszerűség nevében javasolnám, hogy atomfegyver kifejlesztését csak lengessük be, majd létrehozásától tekintsünk el egy megfelelő nagyságű USA segély esetén!ja, és turisták is kellenek de csak drága vízumér' cserébe.
így már életszerűbb...

hottentotta 2010.02.01. 11:12:42

@punci01: ne mondd már, hogy ezt tényleg komolyan vetted :DDD

Dezsőjóska 2010.02.01. 11:12:56

Karaj ötlet! Lehetek párttitkár?

_wood_ 2010.02.01. 11:18:59

atombomba...
a hagyományos kémiai töltetekkel működő bombáka nevezhetnénk akkor molekulabombának, csak hogy következetesek legyünk?

vrana 2010.02.01. 11:23:22

Alternatív program:
hosszabb, tehát jobb.

1.Tegyük szabaddá a határokat, van még szemét Németországban, van még ipari hulladék Ausztriában, legyünk egy még nagyobb szemétlerakó, az a legjobb biznisz, mert alacsony az élőmunka felhasználás. Vannak még eladhatatlan készletek raktáron, van lejárt szavatosságú élelmiszer, zöld disznófej, mert mi ökocentrikusak vagyunk. A vasfüggönyt nem kell visszaállítani, az osztrákok már megtették helyettünk.
2. Szüntessük meg azt a gyakorlatot a médiában, hogy két reklámblokk között műsornak látszó néphülyítést sugároznak, elhülyülésben már így is világelsők vagyunk.
3. Csipet építeni be mindenkibe. Térfigyelő kamerát mindenkire. Mindenki legyen legalább egy, rendőrség, pénzügyőrség, APEH, polgárőrség, településőrség, biztonsági szolgálat, őrangyal szolgálat stb. (felsorolásukra kevés a net tárkapacitása) tagja, mindenki figyeljen meg mindenkit. Akit netán egy pillanatra nem figyelne meg senki, jelentsen önmagáról.
4. Árverezzük el az Országházat, privatizáljuk a törvényhozást! Egy magáncég hatékonyabban működteti.
5. Tegyük egyetlen hivatalos nyelvvé az angolt, mert vannak külföldi befektetők, akik nem beszélnek magyarul.
6. Az államforma: szabad demokrácia, ezt terjesztjük és ennek terjesztése érdekében szövetségeseinkkel megtámadunk minden gyengébbnek vélt népet.
7. Üzenjünk hadat Kínának, meg Oroszországnak, - az úgyis útközben van, - egy piszokkal elmegy.
8. Tegyük teljessé a demokratikus szavazati jogot, mindenki szavazhasson 4 évente a két mosópor egyikére, alapos marketing kampány végén, mert tökéletesen egyformák. Mindegy, hogy melyiket választják. Mindenki szabadon mondhassa el, hogy melyiket miért szereti. (Csak azt legyen tilos mondani, hogy a szappan is jó.)
9. A szavazati jog demokratikusan illessen meg minden külföldit is, aki befektetett, túristáskodott, átutazott, vagy egyszerűen csak szavazni akar.
10. A versenyképesség növelése érdekében el kell törölni a munkabért. Ezzel a munkabért terhelő járulékok is automatikusan eltörlődnek. Mutassuk meg, hogy jobb befektetési célpont vagyunk, mint Banglades.
11. Az oktatást meg kell szüntetni, mert drága és felesleges. Elegendő a néhány lapátoló, csavarhúzó mozdulatot betanítani a munkatáborokban.
12. A rendelkezésre álló szabad munkaerő létszámának növelése érdekében, amely tőkét vonz, emeljük a munkanélküliségi rátát 50 %-ra.
13. Az egészségügy jelen helyzetünkben teljesen felesleges pénzpocsékolás, aki előbb hal meg, abból legalább nem lesz nyugdíjas.
14. Vegyünk fel IMF hitelt és a pénzen vegyünk meszet, hogy a rabszolga piacra vitt benszülöttek lábát be tudjuk vele festeni.
15. Az ország területe feletti levegőoszlop állami tulajdon. Vezessük be a levegőhasználati díjat, minden benszülött természetes személy két óránként jelképes 200 Ft-os díjat dob be a levegőórába, amit politikusok magáncégei működtetnek.
16. A vagyonellenőrzés megkönnyítése érdekében minden őslakos természetes személy minden reggel küldjön székletmintát az APEH-be, aki nem száraz kenyeret evett zsírral, arra a törvény teljes szigorával kell lesúlytani.
17. Progresszív temetési hozzájárulást, a munkaképtelenek, nyugdíjasok annál többet kapjanak minél korábbi időpontra vállalják elhahálozásukat. (Maimum 75.000 Ft annak, aki aznap meghal.)
18. Minen belföldi tőkésnek belföldi offshore céget! Minek vacakolni annyit az utalgatással. Szabaságot! Az offshore legyen teljesen szabad az adófizetés alól.
19. Értelmező rendelkezések: a tőke szabad áramlása alattt a nyugati tőke szabad áramlását kell érteni, a javak szabad áramlása alatt a javak és pénz szabad kifelé áramlását, a szemét befelé áramlását, a munkaerő szabad áramlása alatt, a rabszolgák kifelé vizsgálat és engedélyhez kötött, a jólfizetett menedzser szabad befelé áramlását kell érteni.

Jelszavunk: ÉLJEN A DEMOKRÁCIA! Csak te dögölj meg.

Tuvalu 2010.02.01. 11:25:49

@Katz:
Észak-Korea miért áll közelebb az "igazi" kommunizmushoz? Ahol mindenki egyenlő, meg képességei szerint, meg igényei szerint blablabla?
Az eredeti kommunista álmoktól a "kommunista" diktatúrák mocskosul letértek, de ha egy névleg kommunista rendszer elnyom, és nyomorban tart, akkor te az igazi kommunistának nevezed, ha meg piacot nyit, de politikai nyitást nem követ el, akkor meg "álságos"-nak nevezed? Nyilván egyik sem kommunista a szó eredeti értelmében.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.01. 11:31:15

Mondjuk ezen meglepődtem elvtársak, hogy moderáció, cenzúra nélkül megjelennek a kommentek? Nade elvtársak...

Katz 2010.02.01. 11:36:08

@Tuvalu: ja, ebben igazad van...most elolvastam újra a hozzászólásomat.

Maradjunk annyiban, hogy talán egy kicsit jobban megvalósult az egyenlősdi Észak-Koreában, mint Kínában. Előbbiben több arányaiban talán több a létminimum alatt tengődő nyomorult. Ők végül is egyenlőek.

Katz 2010.02.01. 11:37:31

@Katz: wááá, hiba maradt benne, de azért remélem érthető:)

mellesleg még mindig nem telepítettek ki engem. hiba csúszott a gépezetbe?

Tuvalu 2010.02.01. 11:45:15

@Katz: Most ha már erről van szó, akkor elgondolkodtam, hogy melyik ország állhat legközelebb az eredeti kommunista elvekhez.

Bizonyos szempontból a kommunizmus vehető egy olyan országnak, ahol 100% az adó.
Pl ha Svédországot vesszük, ott a magas az adók szintje, és elég egyenlősítő emiatt. Persze ők a világért se neveznék kommunizmusnak a dolgot, de inkább azért mert az már szítokszó. Meg az is igaz, hogy még a svéd modell sem megy multik, és magán-nagyvállalkozások nélkül, és EZ meg semmiképpen nem fér bele az eredeti kommunizmusba.

De arra jól rámutat, hogy a kommunizmus eredeti definíciójához nem elég, hogy egyenlősdi legyen, mégha ez is az egyik fő mutató. Persze, hogy a Gini-index most Észak-Koreában vagy Kínában nagyobb-e, azt nem tudom.

Katz 2010.02.01. 11:49:19

@Tuvalu: Hmm, látom visszanéztél ide:) Az a baj, hogy az eredeti kommunista eszmék irodalmából nem vagyok túlzottan felkészült, inkább csak a különböző diktatúrák által ismételgetett frázisokat tudnám idézni. Ami már nem biztos, hogy megfelel annak, amit eredetileg megálmodtak...

De tényleg, mi az, hogy kommunizmus? Én most ezen gondolkodtam el.Mert Sztálin és Trockij másként volt kommunista. Meg Ceaucescu és Kádár is. Pol Potról nem is beszélve.

Tuvalu 2010.02.01. 12:15:01

@Katz: Marx Mommunista Kiáltványát 1848ból elolvastam (fenn van magyarul, és nem eszméletlenül hosszú), és egyrészt a globalizációellenessége ma is ül, másrészt abban a korszakban tényleg progresszívnek számított. Abban a korban tényleg egy válaszlehetőség volt, de egyébként ha Marx visszanézhetne a mából, szerintem nagyjából elégedett lenne (USA+Nyugat életlehetőségeiről beszélek), hogy a tőkés társadalmak azért már kicsit kevésbé zsákmányolnak ki.

Gerardus A. Lodewijk 2010.02.01. 15:22:49

@kacsa666: Ez úgy tűnik, a 20 évvel ezelőtti titkos program. A túlnyomó többsége már meg is valósult!

Demo · http://nepkoztarsasagot.blog.hu 2010.02.01. 18:51:43

A kételkedőket idővel meg fogom győzni az Eszme helyességéről.

Akit nem, azzal majd elbeszélget a Szibéria Üdülési Főosztály Titkára, azaz SZÜFT elvtárs.

Hát ezért nincs moderáció kedves elvtársak.

MCsaba · http://alegy.blog.hu/ 2010.02.01. 23:34:10

Ez valami nagy Big Brother-szerű izé lenne? De akkor nem atombomba kéne ide hanem néhány saját távközlési műhold... nem a fegyver a hatalom hanem az információ manapság! Kína se lőtt még ki rakétákat, de kiegyezett a Microsoft, a Google fő embereivel...

Ami a skanzen illeti sok tekintetben már elértük az említett célokat... csak nézz körül!

jaegtoer 2010.02.02. 07:08:53

Jó!

12. pont Verjünk éket a Kisantantba! Csatoltassuk az Új Magyar Népköztársaságot Szlovákiához.

(beláthatod, hogy a 11. pont után ez a 12. úgy hiányzik, mint a szőlő s lágy kenyér.)

mistiq 2010.03.25. 14:30:58

Itt mindenkinek elment az esze?
Ki a fene akarna valóságshow-t a saját házába?
süti beállítások módosítása